Az én történetem nem úgy kezdődik, ahogy a legtöbb lovasé. Nem nőttem fel lovak között, nem volt gyerekkori álmom a lovaglás. Épp ellenkezőleg: felnőtt fejjel, 33 évesen ültem először nyeregbe – és ma már tudom, hogy ez volt a szerencsém. Meg talán sok más emberé is, akiknek azóta segíthettem megtalálni a saját útjukat a lovak világában.
Az első találkozás – küzdelem, frusztráció, túlélés
1998-ban, a Balaton-felvidéken próbáltam ki először a lovaglást. A lovas turizmus akkori színvonala finoman szólva sem volt alkalmas arra, hogy valódi kapcsolatot mutasson ló és ember között. Nem ragadott magával a lovakkal való együttműködés – sőt, inkább küzdelmet és frusztrációt éltem át. Mégis maradtam. Mert nem akartam elhinni, hogy csak ennyi lenne a ló–ember kapcsolatban. Valami mélyebbet kerestem: harmóniát, együttműködést, ragaszkodást, játékosságot, amit egy kutyával meg lehet élni – és amit akkor még nem találtam meg a lovaknál.
EQUITANA, Essen – szerelem első látásra
1999-ben megalapítottam és márciusban útjára indítottuk a gyorsan piacvezetővé váló havilapot a LOVASÉLETET. Friss lapkiadóként még abban a hónapban elmentem az EQUITANA-ra, Essenbe, Európa legnagyobb lovas szakkiállítására. Amikor beléptem az első csarnokba, épp egy lovas spinelt a lovával. Három másodperc volt az egész – de elég volt ahhoz, hogy valami bennem végleg megváltozzon. A következő két nap pedig eldöntötte: a western lovaglás lett a szenvedélyem.
Hazafelé már tudtam, hogy ezt Magyarországon is népszerűsíteni kell. A Lovasélet hasábjain keresztül 1999 őszén egymásra találtak az első hazai western – vagy inkább western érzületű – lovasok. Bábáskodtam a hazai western élet születésénél, de a fiatal szervezet működése nem úgy alakult, ahogy egy fejlődő közösség igényelte volna, így sok nézeteltérésünk volt és egy idő után elváltak útjaink.
A Parelli-módszer – a mély megértés útja
Ezután a természetes lovaglás felé fordultam, és a Parelli-módszerben találtam meg azt a rendszert, amely valóban a ló megértésére épül. A korai western oktatások után rájöttem, hogy a Parelli sokkal szisztematikusabb, mélyebb és átfogóbb. 2002 és 2008 között mindent kurzust elvégeztem, amit Európában el lehetett: az első három szintet (partnerség, harmónia, finomítás), és belekezdtem a negyedikbe is.
Kiváló oktatóktól tanulhattam: – díjugratást Luca Monetától – díjlovaglást Caren Rolftól – reininget Craig Johnsontól – marhás munkát Leon Harell tanítványaitól – a svájci Parelli-oktatóktól, Walter Gegenschatztól és Michi Wanzenriedtől. 2003-ban megpróbáltam a Parelli-rendszer hivatalos hazai szervezője lenni, de akkor még nem akartak Magyarországra jönni. 2004-ben elkezdtem oktatni a természetes lóidomítást – később már ők jöttek volna, de addigra én nem akartam.
Kiváló oktatóktól tanulhattam: – díjugratást Luca Monetától – díjlovaglást Caren Rolftól – reininget Craig Johnsontól – marhás munkát Leon Harell tanítványaitól – a svájci Parelli-oktatóktól, Walter Gegenschatztól és Michi Wanzenriedtől. 2003-ban megpróbáltam a Parelli-rendszer hivatalos hazai szervezője lenni, de akkor még nem akartak Magyarországra jönni. 2004-ben elkezdtem oktatni a természetes lóidomítást – később már ők jöttek volna, de addigra én nem akartam.
Maximalista? Nem. Perfekcionista.
Egy tanítványom maximalistának nevezett. Egy másik szerint inkább perfekcionista vagyok. Talán ez áll közelebb az igazsághoz: törekszem a tökéletesre, és fejlődésmániás vagyok. Mindig keresem, hogyan lehet valamit jobban, tisztábban, érthetőbben, lóbarátabban csinálni.
Mambó, Lennox és a tenyésztés kezdete
A western lovaglást Mambóval, egy hároméves magyar félvérrel kezdtem. Az első versenyeimen vele indultam trailben és gyorsasági számokban, a lányom, Dorottya pedig egy 20 éves haflingerrel. A saját szabályom az volt: amíg nem tudok egy félvért megfelelően idomítani, addig nem veszek western lovat.
Három év alatt eljutottam oda, hogy 2002-ben megvettem az első kétéves quarter horse heréltemet, Lennoxot, majd 2003-ban egy kétéves kancát. Ma már több mint negyven lovunk van. A koncepcióm az volt, hogy négy kancával tenyésszek all-round quarter horse vonalat, és 3–4 éves korukban értékesítsem az ideális körülmények között felnőtt és belovagolt lovakat. Így minden évben vannak eladó lovaink.
A válság, az új irány és az Eldobogó Lovas Iskola
A 2008-as gazdasági válság azonban mindent felborított. Az el nem adott lovak tartási költségeit elő kellett teremteni. Óraadóként tanítottam a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, és OKJ-s lovas túravezető tanfolyamokat tartottunk. A felsőfokú-, és szakképzés gyenge hatékonysága azonban kedvemet szegte, ezért felhagytam velük. 2015-ben a válság következményeként, az internet térhódítása és az olvasói szokások megváltozása miatt abbahagytam a Lovasélet kiadását. A lovas oktatásra helyeztem a hangsúlyt és két munkatársaimmal kezdő lovasokat tanítunk már nem Lovasélet Iskola hanem Eldobogó Lovas Iskola néven. Kifejlesztettünk egy saját módszert – vagy nevezhetnénk stílusnak is – a gyerekek oktatására és fejlesztésére. Ennek elismeréseként az Organikus Pedagógiai Egyesület 2024-ben „Organikus oázis” címmel tüntette ki az Eldobogó Lovas Iskolát.
A lovarda ma – élmény, fejlődés, természet
Egész évben tanítunk kezdőket és haladókat, azzal a céllal, hogy biztonságosan, örömmel és felszabadultan élvezhessék a lovaglást. Szünidőben gyerekeket táboroztatunk, minden évszakban tereplovaglásokat és a telet leszámítva egész évben többnapos lovastúrákat szervezünk a Balaton–Bakony régióban. Visszajelzések alapján a lovaglás olyan élményeket nyújt, és úgy feltölti a lovasokat, hogy hozzá foghatót nem találni a szabadidős sportok között. A tenyésztett lovaink is ezt a célt szolgálják: együttműködnek a lovasiskolában, hosszú túrákon viszik a hátukon a lovasaikat, és ha valaki megszereti őket, akár haza is viheti.
