Nehéz a természetes lovasok élete, nem könnyű gyakorolniuk a tanfolyamokon megszerzett tudást, hiszen a lovastársadalom többi része sokszor kinézi magából őket. Azért, hogy ezen változtatni lehessen, össze kell fogni mind a természetes lovaglást oktatóknak, mind azoknak, akik gyakorolni szeretnék ezt a tudást. Ennek elősegítésére szervezett konferenciát Sárffy Tamás, a Bala-SA Natural Horsemanship módszer megalkotója.
A konferencia egyik célja az volt, hogy a különféle hazai iskolák együttműködését elősegítse, a tanfolyamokat lehetőség szerint átjárhatóvá tegye, hiszen az alapelv mindenhol ugyanaz. A szervező Sárffy Tamáson kívül részt vett a rendezvényen Csontó Zoltán, a Lovasélet lovasiskola alapítója (és a Lovasélet című újság tulajdonosa) is. Mészáros Gyula, bár szintén kapott meghívást, más irányú elfoglaltsága miatt nem jött el.
...Csontó Zoltán, a Lovasélet lovasiskola vezetőjeként más irányból közelítette meg a természetes lovaglás kérdését. Az ő tapasztalatai szerint a hagyományos lovasoktatás nem ad igazán válaszokat a lovasban felmerülő kérdésekre, az oktatók nehezen tudják megosztani tudásukat hallgatóikkal. Gyakorlatokat végeztetnek velük, de nem derül ki az edzésen, hogy mi miért történik, az az alapelv, hogy az oktató beszél, a tanítványok pedig dolgoznak.
A természetes lovaglás nem így működik. Parelli módszere szerint az edzés közben az oktató azonnal válaszokat ad a felmerülő kérdésekre, így a lovas nemcsak a hogyant, hanem a miérteket is elsajátíthatja. Gondolkodásra készteti a lovast, aki ezáltal önállóságot tanul. Nálunk ráadásul a hagyományosnak nevezett lovasoktatással sincs minden rendben – ott is elveszett az a tudás, amit át kellene adni, 40 év kimaradását kell bepótolni.
Szerinte a természetes lovaglással foglalkozók a korai befogadók táborát gyarapítják, azokét, akik fogékonyak az újdonságokra. A sportlovasok pedig a kései követők, akik nem szeretnek új, bizonytalan dolgokkal kisérletezni. Meglátása szerint a változás, a természetes módszerek elfogadása sok időt fog igénybe venni, mint mondta, annak idején a könnyűügetéssel vagy az ugratásnál való kikönnyítéssel is nehezen barátkoztak meg az akkori lovasok...