Nyíregyháza - A nyíregyházi lovasedző, Kovács István meghívására a Szil-Ko lovardájban volt a nagysikerű bemutató, amelynek főszereplői a lovak mellett Csontó Zoltán, a vadászpilótából lett western lovas és fiatal tanítványa voltak.
A lovak nyelvén „Suttogó" lóidomítás gyakorlatából tartott bemutatót Nyíregyházán szombaton Csontó Zoltán, az új módszer hazai úttörője. A Szil-Ko lovardájába kilátogató lovasok és lószerető szabolcsiak kisebbfajta csodának lehettek tanúi a bemutatót tartó Csontó Zoltán és tanítványa jóvoltából.
– Egyszerűen elkápráztatott a magyar "Suttogó", akiről egyébként kiderült, leszerelt vadászpilótaként került kapcsolatba a lovakkal, a lovaglással, és „tiszta forrásból", az Egyesült Államokban ennek a lóidomítási módszernek a musztángos szülőhazájában tanulta a tudományát – számolt be élményeiről az egyik résztvevő, Krajnyák Csaba.
– Az ember olyan viszonyba kerül a lóval, amely már egy magasabb szintű kapcsolat kettejük között. Az idomár testbeszéddel kommunikál az állattal, amelynek a nyelvét a ménesből lesi el. Megfigyeli, hogy a vezérkanca milyen módon, milyen jelekkel kommunikál a többi lóval, a azt alkalmazni kezdi a saját lovánál. A ló pedig elfogadja vezérének, és a legkisebb erőszakos ráhatás nélkül végrehajtja az ember utasításait. Az ostor csupán azért van az ember kezében, hogy azzal a vezérkancának a farkával közölt utasításait tudja utánozni.
Lenyűgöző volt, ahogy a Csontó tanítvány fiatal hölgy is szelíden képes volt átvinni az akaratát a lóra, és irányítani a nemes állatot – fejezte be fellelkesülten az amatőr lovas kertészmérnök.