VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet gondozásában 2011 őszén jelent meg a "Lovak, lovasok. Lovas hagyományok, értékek és hungarikumok Veszprém megyében” című könyv, amelyben a következőket írták Csontó Zoltánról.
Veszprém megye lovas jelenéről szólva Csontó Zoltán személyében nem, csak a megyei, hanem az országos lovas társadalom is egy tevékeny és hasznos személyiséget tisztelhet. Nevéhez fűződik a Lovasélet című népszerű lovas szaklap útjára indítása (anno 1999), majd nem sokkal később, megalakítva a „Lovasélet Iskolát" a természetes lovaglás úttörőjévé vált Magyarországon. Mint az újra fogékony jó szemű lovasember, az elsők közt volt, aki meglátta a zánkai létesítményekben rejlő lehetőségeket és bíztatta, bátorította valamint tanácsaival segítette Zánka lovas irányban elkötelezett vezetőit, hogy az egykori „Úttörő város" a megye és az ország egyik legjobb adottságaival rendelkező Lovas Paradicsomává válhasson. Ezért már csak természetes, hogy fellépőként is gyakran megfordul lelkes követőinek kis csapatával a zánkai lovas programokon. Az pedig méltán töltheti el elégedettséggel, hogy itt sokszor találkozik, Kassai Lajossal, korunk lovasíjász váteszével, aki a tőle tanult alapokon fejlesztette ki, mára méltán elismert íjászló kiképzési módszerét. A zánkai bemutatók, sok embert vittek közelebb a ló természetes módon való lovaglásához kiképzéséhez, (natural horsemanship) amelynek a közeli Felsőörsön élő, a western sport iránt is elkötelezett avatott mesterét, quarter horse tenyésztőt kérdezünk pályafutásáról.
Az én történetem nem a szokványos módon kezdődik, hogy már gyerekkorom óta... Nem, én felnőtt fejjel, MIG- 21-es vadászpilóta pályafutásom befejezése után, 33 évesen kezdtem el lovagolni, és ez a szerencsém. Meg sok másé is.
A Balaton-felvidéki lovas szolgáltatás szenvedő alanya voltam 1998-ban, és ide datálható lovas pályafutásom és sorsfordulásom kezdete is. Mi tagadás, nem ragadott meg a lóval való együttműködés az első találkozások alkalmával. Azt hiszem, ebben is rendhagyó vagyok. Leginkább az tartott a ló mellett, hogy nem akartam elhinni, hogy a ló és ember viszonyában csak annyi rejlik, mint amit az ember megélhet egy ilyen lovas turisztikai szolgáltatás alkalmával. Azt a kapcsolatot kerestem és vártam, amit egy kutyával el lehet érni. Az együttműködést, a harmóniát, a ragaszkodást és játékot... E helyett kaptam küzdelmet, frusztrációt... és a túlélés örömét.
1999 márciusában, életemben először mentem el az EQUITANA-ra, Essenbe. Amikor beléptem az első csarnokba, egy lovast láttam pörögni (spinelni) lovával. Körülbelül 3 másodpercet láttam belőle, mert éppen ez volt a záró momentuma egy bemutatónak. Ennek ellenére magával ragadott a látvány, és a következő két napban látottak után a western lovaglás szerelmesévé váltam.
Essenből hazafelé eldöntöttem, hogy ezt Magyarországon is népszerűsíteni kell a Lovasélet hasábjain, így 1999 őszén a lapunk segítségével egymásra találtak a hazai western – de leginkább western érzületű – lovasok. Bábáskodtam a hazai western élet megszületésénél, de a dolgok nem úgy folytak, ahogyan azt egy dinamikusan fejlődő szervezet igényelte volna, ezért nekem voltak egyéni kezdeményezéseim (oktatásokat szerveztem, filmet készítettünk az első csengődi versenyről...). Ezt az akkori vezetés nem nézte jó szemmel, és kifejezték, hogy nemkívánatos személy vagyok az egyesületben.
Így útjaink elváltak. Ezután a természetes lovaglás, azaz a Parelli-módszer elsajátításába fektettem az energiám. Néhány kezdeti western oktatás után (Viktor Fröshl, Denis Schulz, Silvia Oberlassing kurzusain) megtapasztaltam, hogy ezek az oktatások nem olyan szisztematikusak és a ló megismerésében nem olyan mélyrehatóak, mint a Parelli-módszer. Ezért 2002-től 2008-ig csak Parelli-oktatásokra jártam, és elvégeztem mindent, amit Európában el lehetett végezni. Ez az első három szintet jelenti (partnerség, harmónia, finomítás), és elkezdtem a negyedik szintet is (a sportbéli használhatóságot) az Európában járt Parelli-oktatóktól tanulni. Így tanultam díjugratást Luca Monetától, díjlovaglást Caren Rolftól, reininget Craig Johnsontól, marhával való munkát a cutting legenda – Leon Harell – tanítványaitól, a svájci Parelli-oktatóktól, Walter Gegenschatztól (www.parelli.ch), Michi Wanzenriedtől(www.parelli.ch).
2003-ban tettem egy kísérletet arra, hogy a Parelli-rendszer hivatalos szervezője legyek hazánkban, de ők ezt akkor elutasították, nem akartak még akkor a magyar piacra jönni. Így 2004-ben elkezdtem oktatni a természetes lóidomítást a Parell-módszer szerint. Később szerettek volna jönni, de akkor már én nem akartam.
Egyik tanítványom úgy jellemzett, hogy maximalista vagyok. De ez így nem igaz. Egy másik szerint inkább perfekcionista. Ez azt jelenti, hogy törekszem a tökéletesre. Úgy is mondhatnám, hogy fejlődésmániás vagyok. Mindig keresem azt, hogy hogyan tudnám jobban csinálni azt, amit csinálok, keresem a tanulási, fejlődési lehetőségeket.
A western lovaglást az akkor 3 éves Mambó nevű, magyar félvér lovammal kezdtem el. Amikor megvettem, még nem tudtam, hogy western lovagolni akarok. Az első akasztói és csengődi versenyeken vele indultam leginkább trail és gyorsasági számokban, a lányom, Dorottya (akkor 9 éves) pedig egy 20 éves haflingerrel. A koncepcióm az volt, hogy addig, amíg nem tanulom meg az idomítást egy félvéren, számomra elfogadható módon, addig nem veszek western lovat. Három év alatt a nulláról elég sokat fejlődtem, így 2002-ben megvettem az első kétéves quarter horse heréltemet, Lennoxot, majd 2003-ban egy kétéves kancát. Ma már 14-en vannak. A koncepcióm az, hogy négy kancával tenyésztem a leginkább all round qh-okat, és 3-4 éves korukban értékesítem az ideális körülmények között felnőtt és belovagolt lovakat. Így most már minden évben van eladó lovunk.
A vágyaim közé az tartozik, hogy elkészüljön a csúszó talajú reining pályánk, és elmélyülhessek a reining tanulásában és gyakorlásában. De leginkább a working cow horse érdekel mint sport, így szurkolok azért, hogy minél előbb összejöjjön egy olyan jól képzett ló- és lovas társaság, akikkel együtt tovább tudjuk fejleszteni tudásunkat a marhákkal való munkában.
Mostanában egy új kezdeményezése a „Long Trail", vagy tereplovas vizsga mi ennek a lényege?
„Ismerve a hazai viszonyokat egy széles lovas réteg, a magyar hobbi lovasok számára, akik döntően a tereplovaglásban lelik meg örömüket, nincs igazi megmérettetési, tanulási lehetőség. Ezt kívánjuk megteremteni a tereplovas vizsga- a Long Trail- bevezetésével a Magyar Lovas-szabadidő Sportszövetség (MLSZSZ) égisze alatt. Maga a Long Trail egy németországi kezdeményezésre megalakult, ott már kitűnően működő szisztéma-innen az elnevezés- amely tulajdonképpen egy négy szintű tereplovas vizsga, ahol a bíró együtt lovagol a vizsgázókkal, a feladatok megoldásának a minőségét értékeli. Cél, hogy az MLSzSz etikai elveinek figyelembevételével, a ló-lovas párosok képzettségi szintje a gyakorlatban is felmérhető, fejlsezthető legyen. A vizsga túlnyomórészt olyan elemekből épül fel, amelyeket csak a terepen történő lovaglás során mutathatnak be, ezek a gyakorlatok lovas pályán nem kivitelezhetők. A tereplovasok vizsgája tehát nem öncélokat szolgál. Nem is a versenyzés áll az előtérben, hanem azon lovasok és lovak hosszantartó együttműködési képességének fejlesztése, akik az (MLSzSz) „tereplovaglás munkacsoport" által kidolgozott „Tereplovas kódex-ének" meg tudnak felelni, célja tehát a tereplovaglás fejlesztése. A vizsgarendszer további részletei a www.longtrail.hu oldalon olvashatók. Ez az az új kezdeményezés, amelynek beindításán most dolgozunk." – fejezi be az egykori pilótából lett lovas és lókiképző, aki Felsőörsön az „El Dobogo Ranch"-en családi összefogással működteti a lovas vállaklozását.