Magyar Natural Horsemanship bemutató: Örvendetes tény, hogy az utóbbi években hazánkban is egyre jobban terjed a lovat egyenrangú társként kezelő, természetes lovaglás híveinek a tábora. Olyannyira, hogy aki a témával akar foglalkozni, hovatovább nemigen tud eligazodni a sokféle horsemanship irányzat és az önmagát kínáló, természetes lovaglást hirdető oktató ajánlatai között. Ebben segített a március utolsó hétvégéjén, Sóskúton megrendezett magyar horsemanship bemutató.
Az esemény arra vállalkozott, hogy bemutassa a természetes lovaglás iránt érdeklődőknek három népszerű oktató, Molnár Zsolt, Mészáros Gyula és Csontó Zoltán módszerén keresztül azt, ki-ki hogyan közelíti meg az egy tőről fakadó természetes idomítást. Emellett jó alkalomként szolgált arra is, hogy a téma iránt érdeklődő nézők bepillantást kapjanak abba, hogyan is működik a módszer a gyakorlatban. Ebből a célból – ahogyan erre a címünk is utal – a lovarda három problémás lovával kellett eredményt elérni, a rendelkezésre álló idő mindenki számára egy óra volt. Ezután délután elméleti előadás következett, felosztva a hatalmas témát, melyből minden előadó kapott egy-egy egymást kiegészítő szegmenst.
Molnár Zsolt „A ló etológiai sajátosságai és ezek figyelembevétele a kiképzés során” címmel tartotta előadását. Mészáros Gyula mottójával, „A lovak többet érdemelnek” címmel a natural horsemanship kialakulásáról és a módszereket megalapozó kulcsemberekről tartott egy rövid ismertetést, majd a természetes lovaglás rendszerét foglalta össze, érzékeltetve, hogy a természetes lovaglás az igazi klasszikus lovaglás. Csontó Zoltán „Horsemanship a gyakorlatban” címmel a természetes lovassá válás lépcsőit, illetve a természetes lovas tulajdonságait, teendőit vázolta. Az előadások után a nézői kérdésekre adott válaszokkal ért véget a program. A rendezvény után a bemutatót tartó horseman-eket egy rövid értékelésre kértük:
Molnár Zsolt, az esemény főszervezője 2006-ban – elsőként Közép-Európából – kezdte el tanulni Monty Roberts természetes lókiképző módszerét a mesternél, Kaliforniában. A sikeres vizsga után – mint arról a Lovaséletben is olvashattak – ő szervezte meg Monty Roberts nagysikerű, a Budapest Sportcsarnokban tartott bemutatóját 2008-ban. Majd a képzést tovább folytatva, 2009-ben eleget tett a haladó szintű vizsgának is. Azóta Monty Roberts „Join Up” módszerének és a természetes lókiképzésnek elkötelezett képviselője az országban.
Elsőként arról kérdeztük, hogyan jött a bemutató ötlete.
A célom tulajdonképpen kettős volt, egyrészt szerettem volna demonstrálni, hogy az ezen a piacon mozgó tapasztalt oktatók között minden híresztelés ellenére sincsenek ellentétek. Másrészt ezzel az alkalommal szerettem volna elérni, hogy ne csak egy jól képzett lóval látványosan kivitelezett bemutatót láthasson a közönség, mert ez csak a jéghegy csúcsa, hanem mód nyíljon arra is, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek az idomítás munkafolyamatába, hogyan is áll neki egy horseman – a ló etológiájára alapozva – egy-egy probléma feltérképezésének és megoldásának. Akár egy teljesen kezdő vagy éppen egy problémás lóval. Azt hiszem – és ebben a pozitív visszhangok is megerősítenek –, igazán erre kíváncsiak az emberek. Ezt mutatja az is, hogy már napokkal az esemény előtt betelt az érdeklődői létszám, és telt ház előtt zajlott a bemutató.
Neked egy olyan kanca jutott a bemutatón, amely elmúlt már tízéves, és eddig csak ménesben volt és csikózott. Mikor eladásra került, megpróbálták fogatba, majd nyereg alá betanítani, de nem jártak sikerrel…
Nehéz eset volt, mert egy nagyon félős, bizalmát vesztett, traumatizált ló volt. Jellemző, hogy mikor a kiválasztásnál beléptem a bokszába, és meg akartam simogatni, ijedten a sarokba húzódott, nem hagyta magát megérinteni. Épp ezért a bizalma elnyerése nem volt könnyű feladat, de már csak a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt sem a probléma gyors megoldására törekedtem, hanem a tartós bizalmon alapuló kapcsolat felépítésére ló és ember között. Félénksége ellenére jól reagált, így a bemutató végére azt hiszem, sikerült vele az előrelépés. Persze a teljes rehabilitációjához és a lovas alatti munkához ennél több időre van még szüksége. Ettől függetlenül annyiban mindenképpen elértem a kitűzött célomat, hogy sikerült a nézőknek a folyamatba bepillantást nyerniük.
Milyen visszhangja volt a bemutatónak, lesz-e folytatás?
Az esemény után is sok pozitív visszajelzést kaptam, és néhány technikai jellegű problémától eltekintve (a hangosítás miatti csúszás) magam is elégedett vagyok a bemutatóval. A folytatáson gondolkozunk, esetleg más magyar horseman-ekkel is kiegészülve, egyéb rendezvényekhez kapcsolódva...
Info, ajánlott linkek: www.equinart.hu, www.montyroberts.com
Mészáros Gyula lovasedző és horseman a kétezres évek elejétől fogva alakítja ki saját természetes idomítási módszerét a magyar lovas hagyományok és a vezető amerikai horseman-ek, Tom Dorrance, Ray Hunt, Pat Parelli stb. nyomdokán.
Miért tartottad fontosnak, hogy részt vegyél ezen a bemutatón?
Számomra első a ló. A természetes lókiképzés pedig alapvetően más szemlélettel közelíti meg a ló idomítását. Ezt egy ilyen alkalommal remekül lehet demonstrálni a nagyközönség számára. A természetes lovaglás ügyét nagyon fontosnak tartom, mert a lovak annál többet érdemelnek, mint amire – tisztelet a kivételnek – ma a lovasok többsége méltatja őket. Nézetem szerint, és ezt az előadásomban is vázoltam, a mai sport célú lovaglás a ló és ember közötti helyes kapcsolat alakítása terén funkciót vesztett, elvesztette a valódi célját, mert megáll egy lépcsőfokkal a használati lovaglássá válás előtt. Ez a cél a hagyományos lóhasználatban még világosan megvolt, és amely akár a lovas harcművészet, akár a vaquero munka során az egykezes lóirányításban csúcsosodik ki. Ezért is mondom, hogy a természetes lovaglás az igazi klasszikus lovaglási stílus, amelynek jeles művelői voltak mind a nagyvilágban, mind hazánkban. Kezdve Balassa kapitánytól Széchenyi Dénesen, Endrődy Ágostonon keresztül egészen mesteremig, Monspart Gáborig. Aztán a ló mindennapi használatának háttérbe szorulásával ez a vonal Európában elhalványult, tovább élt viszont Amerikában, ahonnan a hetvenes-nyolcvanas években újra kicsírázva, a kilencvenes évektől napjainkig a horsemanship valóságos forradalma volt megfigyelhető. A mai kor embere életmódjában lassan-lassan minden téren elveszti a természetességgel való kapcsolatot, miért lenne ez alól pont a ló a kivétel? Pedig lehet ezt másként is csinálni. Ezért minden lehetőséget szeretnék megragadni annak érdekében, hogy meg tudjuk mutatni minél több lovasnak, hogy a természetes idomítás a legcélszerűbb út a ló bizalmának, tiszteletének, szívének elnyerésére. Ennek kiváló eszköze volt ez a bemutató, ahol hárman együtt tudtuk demonstrálni a természetes út különböző irányzatait.
Számodra egy olyan fríz ló jutott, amellyel az volt a probléma, hogy vágtába beugratásnál mindig felbakolt. Hogyan jellemeznéd ezt a lovat?
Ez a ló nem volt sem rosszindulatú, sem kezelhetetlen. Tulajdonképpen egy átlagos problémával küzdött, amely döntően a hagyományos kiképzésben gyökerezik. Ray Hunt azt mondta, adjunk okot lovunknak, hogy megváltozzon. Hát ez az, amit az elején meg kellett tennem, mivel elengedve kiderült, hogy nem volt helyes kapcsolata az emberrel. Akkor még nem szeretett volna mindennél jobban velem lenni, ami alfája és ómegája a ló és ember közötti helyes viszonynak. A rendelkezésemre álló idő alatt előbb földi munkában, majd nyeregben sikerült kiépíteni vele a kellő bizalmat és a tiszteletet. Közben demonstrálni tudtam azt a néhány célszerű eszközt is, amelyet a természetes idomítás során használunk. Itt szeretném megjegyezni, hogy egy csomózott kötőfék, a répabot vagy a 3,7 m-es szár használata még nem jelenti a természetes lovaglást. Mert az ennél sokkal mélyebb, nemzedékek egymásnak átadott tudásán alapuló lovaglási rendszer, amelyet alaposan meg kell érteni, érezni ahhoz, hogy a helyes segítségeket tudjuk alkalmazni. A bemutató végén úgy érzem, a problémát sikerült megoldani, lovamat mind a három jármódban elengedetten tudtam lovagolni.
Ha lesz folytatása a rendezvénynek, részt veszel rajta?
Természetesen, a ló ügye olyan jó és szent ügy, amely érdekében minden jó érzésű lovasnak össze kell fognia. Én mindig nyitott voltam erre, és ez a jövőben sem változik.
Info, ajánlott linkek: www.mgy.hu, www.cowboydressage.com
Csontó Zoltán a Lovasélet alapítójaként a kétezres évek elején ismerkedett meg Pat Parelli természetes lóidomítási módszerével, és ezen alapulva létrehozta a Felsőörsön működő Lovasélet Iskolát, ahol 2003-tól az országban elsőként tűzte zászlajára a természetes idomítási módszer oktatását, átadását tanítványainak Magyarországon.
Miért döntöttél úgy, hogy részt veszel a bemutatón?
A természetes lóidomítás az elmúlt tíz évben az életem jelentős részévé vált. Örülök annak, hogy ma már egyre többen közelítenek a lovukhoz ily módon, viszont szomorúnak találom, hogy boldog-boldogtalan oktatja. Sokan részt vettek egy-két oktatáson, ezalatt hatalmasat fejlődtek önmagukhoz képest, és úgy gondolják, hogy már mindent tudnak, és a természetes lóidomítás oktatójaként hirdetik magukat. A laikus lótulajdonosok és nézők pedig nem tudják megítélni, hogy hiteles-e az, amit látnak, így nagyon sok esetben rossz kép alakul ki a lovasokban a természetes lóidomításról. Ennek köszönhető, hogy a „parellizésnek” vagy a természetes lóidomításnak van egy negatív zöngéje, sokak szerint leginkább már pejoratív tartalma. Mint a legsokoldalúbban képzett magyar Parelli-tanítvány, úgy gondoltam, hogy a bemutató jó lehetőséget ad arra, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.
Számodra egy elég ideges iskolalovat hozott a „lósorsolás”, amely már a bevezetése pillanatában elnyargalt. Noha láthatóan félénk ló volt, mégis mint iskolaló működik, és problémájaként azt jelölték meg, hogy nem adja fel a lábát. Hogyan jellemeznéd a lovat?
Az elnyargalás kifejezés ebben az esetben túl költői. Konkrétan a bevezetéskor feldöntötte a nézőteret a manézstól elválasztó korlátot, és kitépte magát a felvezetője kezéből. Ennek ellenére nem azzal a problémával hozták be a lovat, hogy nagyon ijedős, hanem azzal, hogy nem adja fel a lábát.
Az a tapasztalatom, hogy a lovasok nagyon gyakran helytelenül ítélik meg a lovaikat, és ebből kifolyólag nem tudják a problémát kezelni. Ékes példa erre az a ló, amit Molnár Zsolt kapott. Gazdája arról számolt be, hogy kezelhetetlen, felszerszámozhatatlan, félti a lábát, a fejét és az egész testét, de azért már befogták kocsiba. Mindkét hátsó lábán sérülések voltak, amik nyilván a megfelelő előkészítés hiányának nyomai. Abszurdnak találom, hogy ilyen lovat kocsiba fogjanak.
Hasonló a szituáció azzal a lóval, amivel én foglalkoztam. Lerítt róla, hogy mélyen gyökeredző érzelmi problémái vannak, ennek ellenére iskolalónak vették, talán a tanulók szerencséjére még nem használták. Szerintem a ló rossz beidegződéseit a hozzá nem értő emberek miatt szerezte. Több mint húsz percbe telt, mire a ló félelmei eloszlottak, és ellazult. Érdemi munkához ezután lehetett kezdeni, mert amelyik ló fél, az képtelen tanulni. A bizalmának elnyerése után a tiszteletét akartam kivívni, de az idő szűkösnek bizonyult. Az egyik lábát ugyan felvettem, de ez még nem az az érzés volt se nekem, se a lónak, amit egy bizalommal együttműködő partner esetében elvár az ember.
Ha lesz folytatása a rendezvénynek, részt veszel rajta?
Igen, de inkább nézőként. Egyrészt szeretném megnézni a többi, természetes lóidomítással foglalkozó oktató módszereit, másrészt ilyen formában a rendezvény kereteit szűknek találom, nem értek egyet a rendezvény szellemiségével. A természetes lóidomítás egyik legfontosabb alapelve, hogy ne viselkedj ragadozóként. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem viselkedünk túl direkte, nem csak a célra koncentrálunk. Amikor meghatároznak egy problémát és a rendelkezésre álló időt, az ember rögtön arra koncentrál, hogy időn belül megoldja, egyfajta versenyhelyzetbe kényszerül annak ellenére, hogy úgy indultunk neki, ez nem verseny. Ugyanakkor a nézők is értékelik magukban a látottakat, akik a „ne légy direkt” alapelvet még nem tették kellőképpen magukévá.
Egy óra alatt sokszor oldottam már meg látványosan egy-egy problémát, de vannak esetek, amelyek többet igényelnek. Nem vagyok híve a gyors megoldásoknak, inkább az alapos előkészítést szeretem, ami alapfeltétele a biztonságnak. Ez az „egyórás megoldás” egyfajta amerikai minta alapján került meghatározásra, ahol a „Road to the horse” nevű rendezvényen három meghívott versenyző foglalkozik egy-egy vadlóval három órát. A cél az, hogy bemutassák, három óra után ki tud többet kihozni a lóból. Igen ám, de azok a versenyzők évente 200–300 nyers lovat indítanak el, a hatékonyság számukra fontos tényező. Az én lókiképzési metódusom nem ilyen gyors, tehát ebben nincs tapasztalatom, nem érzem magam otthon ezen a pályán. Bevezető szemináriumokat szoktam tartani azoknak, akik érdeklődnek a munkám iránt, de akkor egymagam kitöltök annyi időt a gyakorlati bemutatóval és az elméleti ismertetéssel, mint most hárman.
Info, ajánlott linkek: www.lovaseletiskola.hu